Minden, amit a burkolásról laikusként tudni érdemes

fal burkolás

A mai kor embere igyekszik a felújításon a lehető legtöbbet spórolni, és saját kézzel elvégezni azt, amit csak lehet. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy laikusként nem feltétlenül érdemes belevágni például a burkolási munkálatokba, főleg a minőségi és időtálló végeredményt célként kitűzve. A megfelelő megoldások megtalálásához elsősorban nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen burkolatok közül válogathatunk, és milyen célt szolgálnak azok.

Hova javasoltak a hidegburkolatok?

A burkolattal megadhatjuk egy helyiség alaphangulatát, variálhatunk a színekkel, mintákkal. A design természetesen nem minden, hiszen a rájuk szabott feladatnak is eleget kell tenniük a burkolóanyagoknak. Alapvetően a hideg- és melegburkolatokat különítjük el egymástól. A hidegburkolatként ismert csempe, járólap, tégla, márvány, gránit és mészkő kemény, ellenálló alapanyag. Mivel hőérzetre hideg hatást keltenek, ezért főként olyan helyiségekbe javasolt használatuk, ahol időszakosan tartózkodunk, így például a folyosó, előszoba, konyha és persze a fürdőszoba.

A fa a leginkább kedvelt melegburkolat

A melegburkolatok inkább meleg, lágy anyagok, amelyeket előszeretettel alkalmazunk a szobákban és a nappaliban. A padlószőnyeget jelentősen kevesebben választják, mint egykor, de a PVC és a linóleum esetében is visszaesés tapasztalható. Ellenben a faburkolatok közé tartozó parketták, a laminált- és hajópadlók annál népszerűbbek. A fa természetességét viszik a 4 fal közé, és ez utolérhetetlen melegséget, eleganciát jelenthet.

Mi alapján érdemes választani?

A hidegburkolatoknál a kopásállóság, a csúszásállóság, a lapok vastagsága és azok színe a leginkább döntő tényezők. Nem véletlen a szakemberek által a lapok között hagyott fuga, ugyanis ez a hőtágulás miatt kiemelt jelentőséggel bír. A melegburkolatok esetében a karbantartás szükségessége, az ár és a lerakás időigényessége is döntő tényezőnek számítanak.

Ma már nem állíthatjuk egyértelműen, hogy bizonyos helyiségekben a melegburkolatok a leginkább megfelelők. Sokan a könnyű tisztíthatóság és az időtállóság jegyében az otthon egészében a hidegburkolatokat részesítik előnyben. Ez is egy opció, amit megfontolhatunk a felújítás, építkezés alkalmával.